2009. június

2009. jún. 12. 11:34 - írta masfel

Sajnos az a helyzet, hogy Barnabás, hosszú együtt töltött idő után kiszállt a Másfélből (és az Uno-ból is).

Nagyon sajnáljuk, hogy így döntött és hiányozni fog nekünk mind zeneileg, mind emberileg, nagyon sok mindenen keresztül mentünk együtt, meghatározó korszak volt ez mindegyikőnknek, azt hiszem.

Miután ezt a döntését meghozta, összeültünk és úgy döntöttünk, továbblépünk. Hiszen most készült el két szám Gaya-val (nemsokára publikáljuk) és bár nem könnyü mostanában "undergroundosdit" játszani Magyarországon, zeneileg tele vagyunk ötletekkel és azt hiszem ez a legfontosabb.

Mindenkinek Karen jutott elsőre eszébe, ő Gaya testvére, a Deti Picasso gitárosa. Megkérdeztük, hogy vállalja-e és szerencsére igent mondott. Nemsokára érkezik Magyarországra, a debütáló koncertünk ugyan Szlovákiában lesz július 26-án, Késmárkon, utána Lengyelországba megyünk, az első hazai koncert a Bánki Tó Fesztiválon lesz (augusztus 6-8).

Reméljük minden rendben lesz és új lendületet vesz a veszteségtől a zenekar.


2009. jún. 4. 9:02 - írta masfel

Június 8., hétfő este az Instantban (Nagymező utca) lesz Seki zenekarának, a Myster Möbius koncertje. (előtte Transzparens 8-tól és Tegnapután 9--től).
Aki nem látta még az új dobossal a zenekart, semmiképen ne hagyja ki!


2009. jún. 3. 8:29 - írta Levi

A naponta több száz baleset és katasztrófa irreális hírei villámcsapásként válnak valóságossá, amikor egy régi ismerős esik áldozatul. Gallasz Józsi a 90-es évek végén volt szoros kapcsolatban a Másféllel, koncertszervezőnk is volt egy időben és együtt szerveztük az Almássy téren a koncerteket.

Nekrológ

 


« 2009. április 2009. július »